Look 24_3.jpgEz a poszt nehezen született meg. A karácsony utáni általános punnyadásban én is leeresztettem, de közben azt éreztem, hogy az év lezárásaként, összegzésként kellene ide a blogba valami nagyon szép. A legjobb lett volna persze egy saját anyag, de a nagy öltöztetések csak januárban kezdődnek, ezért arról csak később tudok majd beszámolni.  A kislányaimról készült fotókból már adtam ízelítőt, a saját ruhatáram is felsejlett egy-két poszt erejéig, az a néhány további szett, amikben a Vörösmarty téri vásárban a családi manufaktúránkban készülő Mariiko sapkák  (www.mariiko.com) árulása közben reklámoztam az Öltöztetőnőt, azaz magamat, pedig még fotózásra várnak. Ezért a saját munkák helyett most következzen az, ami ihletet ad nekem, és talán majd nektek is. Ezek a fotók Uljana Szergejenko 2012-13-as kollekciójának párizsi bemutatóján készültek.

Look 9blogba.jpg

Look 29.jpg

Look 13blogba.jpg

Look 14blogba.jpg

Look 27.jpg

Look 25blogba_1.jpgNagyon szeretem és csodálom Uljana Szergejenkót, akinek a nevével és csodás ruhakölteményeivel pár hónapja találkoztam először. Az igazi felfedezés azonban az elmúlt napok eredménye. Olyan hatással volt rám, mint annak idején Alexander McQueen, a zseniális angol tervező: katartikussal. Miközben a munkáikat nézegettem, rájöttem arra, hogy miért nem szeretem a divatot, és miért érzem azt, hogy nagyon kicsi és mégis beláthatatlanul óriási a különbség a divatos és a stílusos megjelenés között. És hogy míg az egyik a felszín, addig a másik valahogy nagyon közel van a lényeghez. 

ulyana_sergeenko.jpg

2blogba.jpg

citizen-couture-com blogba_1.jpgUljana Szergejenko munkáin és személyiségén átsüt az, hogy autonóm, szuverén ember. Mondhatjátok persze, hogy egy orosz oligarcha felesége könnyen megteheti, hogy ő diktáljon, és ne mások neki.  Biztosan van a jelenségnek egy ilyen olvasata is. Én most inkább annak az érzésnek adok hangot, hogy amikor őt látom, akkor az önazonosság követendő példáját látom benne, azt, aki nem utánoz, hanem megalkotja saját magát. A nacionalizmusa, ha van itt egyáltalán értelme ennek a szónak, valahogy egészséges. Szervesen és agressziómentesen folytatja a sokféle hagyományt, amiben felnőtt. Sőt, még messzebb megy: összegez. Sokféle női sors, minta és szerep ismerhető fel és simul össze végtelenül finoman, divatos angol szóval seamless, azaz varratok nélkül az alkotásaiban, ahogy ez érződik a korábbi kollekcióin is.

sergeenko2 blogba.jpg

sergeenko1blog.jpg

US-2blogba.jpg

US-1blogba.jpg

ulyana-sergeenko-660x410blogba.jpgAmikor elhatároztam, hogy Öltöztetőnőként folytatom azt, amit világéletemben csináltam, valami ilyesmi lebegett a szemem előtt. Nem szeretnék divatos lenni. És téged sem szeretnélek átváltoztatni azért, hogy divatos legyél. Ne legyél az! Legyél azonos önmagaddal, én pedig, ha szeretnéd, segítek megtalálni azt, ami a legkülső burkod lehet, ami egy veled. Ha mindez sikerül, --már előre izgulok, hogy így legyen--, akkor több leszel, mint divatos. Megismételhetetlen vagy, mint mindenki, és megismételhetetlenséged a megjelenésed is tükrözni fogja.

Ezzel kívánok boldog és szépséges új évet mindannyiunknak!

források:

http://coffee-tv.com/blog/2012/03/ulyana-sergeenko/

http://cristinahh.wordpress.com/2012/07/04/currently-lovin-ulyana-sergeenko-fall-2012-couture-collection/

http://www.redcarpet-fashionawards.com/2011/12/19/style-spotlight-ulyana-sergeenko/

http://theeffortlesschic.com/2011/the-jetset/paris-in-the-fall/

Címkék: vintage elegáns stílusikonok

A bejegyzés trackback címe:

https://azoltoztetono.blog.hu/api/trackback/id/tr314988145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.