Sári nem akart koccintani. Mondtuk neki, hogy újévkor ez így szokás, de hajthatatlan volt. Aztán megkérdezte: Mi az az újév? Hát az, ami most van, tudod, amikor elölről kezdődik minden, válaszoltam neki, és megint január elseje van. De mi az az újév? kérdezte egyre türelmetlenebbül. Ekkor rájöttem, hogy igaza van. Mert egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy hirtelen mitől új az év, mikor semmi nem történt az előző percekhez képest. Így hát gyorsan kerekítettem neki egy két perces kiselőadást arról, hogy a Föld egy év alatt kerüli meg a napot (még szerencse, hogy kéznél volt a karácsonyra kapott földgömb), és ez így megy, mióta világ a világ.  Ezért ismétlődnek a hónapok, és úgy általában minden. Ettől valamelyest megnyugodott, én pedig már tudtam, hogy ezt a posztot meg fogom írni, mert ez a legjobb alkalom, hogy bemutassam a közös művünket, amit még a nyáron készítettem, megörökítendő az ő filozofikus meglátását a világegyetemben elfoglalt helyéről. Akkoriban többször beszélgettünk arról, hogy a csillagok, mint a mi napunk is, óriásiak, de nagyon távol vannak, ezért tűnnek olyan picinek. És ekkor jött ez a bizonyos mondat...

 Szeretem, ha személyesen nekünk szóló szövegek, üzenetek  vesznek bennünket körül a lakásban, ezért gondoltam arra, hogy egy párnára applikálom Sári bölcs meglátását. A párnát stencilezéssel készítettem el, illetve a párna már megvolt, én csak feliratoztam. De mivel sehol nem találtam megfelelő méretű betűket, elhatároztam, hogy magam készítem a sablonokat. Hát olyan is lett, mondhatnátok most, de nem bánom. Az amatőr kivitelezéstől valahogy személyesebb és kedvesebb lett a végeredmény.  Az alábbaikban megpróbálom rekonstruálni a folyamatot.

Először is kell egy okos gyerek és az ő okos mondása, amit meg akarunk örökíteni. Aztán betűk kellenek, amit én az itthon talált magazinokból szedtem össze. Nem fontos egyforma betűkkel dolgozni,  izgalmasabb, ha többféle betűtípust használtok.

Alkoholos filccel átmásoltam őket egy átlátszó műanyagra, ami ebben az esetben az ételes műanyag dobozok tetejét jelentette.

Kivágtam őket és a negatívjukkal dolgoztam tovább.

Ezen a ponton érdemes igazán precíznek lenni. Kétoldalú ragasztóval erősítettem a sablont az anyaghoz, de jobb lett volna, ha felszedhető ragasztóspray-t használok, akkor kevéssé folyik a sablon alá a festék. Használjatok egyszerű ruhafestéket, bár én itt fehér akrilfestéket használtam. Érdemes stencilecsettel dolgozni, a türelmetlenek és kevésbé pedánsak megpróbálhatják akár sima ecsettel is.

Végezetül néhány gombot is rávarrtam a kész párnára, hogy az a bizonyos csillogás se hiányozzon róla.

Sári nagyon büszke volt a párnájára (még ha itt épp ásít is egy nagyot), én meg őrá, no meg magamra is, mert ez a mondása már nem fog elfelejtődni. Nem úgy, mint jó néhány korábbi bölcsessége, amit sajnos nem jegyeztem  le idejében.