Mire jó a falevél?

 2012.11.27. 23:32

levélkoszorú46.jpgArra, hogy egyszerű de látványos ajtó- vagy szobadíszt, koszorút fűzzünk belőle. A legjobb akkor elkészíteni, amikor épphogy őszbe csavarodtak a fák, vagyis amikor még nedvdúsak és sértetlenek a levelek.

levélkosz6.jpgKis szerencsével azonban még most is találhatunk a lombjuktól lassan megváló fákat. Ez a gingko például a pesti Duna-parton, a Vigadó előtt szerencsére elég lustán veti le a lombját, így tegnap még gyönyörű sárga szőnyeg borította az törzse körül a füvet.

levélkosz4.jpg

levélkosz2.jpg

Ezt a szépséges fát pedig még november elején korán reggel fotóztam egy falusi út mellett a Dunakanyarban. Hálás voltam a napnak, hogy ilyen gyönyörű fényben fürdette a fát. Délután aztán visszatértem a gyerekekkel, hogy elkészítsük a koszorút.

levélkosz3.jpg

Hozzávalók: egy szép fa, 60-70 cm hosszú erős, de hajlítható drót, szorgos kezek és erős derék a hajolgatáshoz. A leveleket egyszerűen fel kell fűzni a drótra, majd amikor nagyjából 60 centire már felfűztük őket, kört formázunk, a drót két végét pedig összecsavarjuk, majd elrendezzük a leveleket, és kész is a koszorú. A levelek idővel persze pöndörödni kezdenek, ahogy megy ki belőlük a nedvesség, de attól a koszorúnk még szép marad.

levélkosz5.jpg
És hogy télen is időszerű legyen, fújjuk le fehér spray-vel, kössünk rá színes szalagokat, majd akasszunk rá egy szép díszt, ahogy itt is látható. Ezt a koszorút még tavaly készítettem más formájú levelekből.

A bejegyzés trackback címe:

https://azoltoztetono.blog.hu/api/trackback/id/tr224930780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása