Szeretem, ha egy nő nő. Vagyis, ha mer nő lenni, mer látszani. Zsuzsit még az egyetemen ismertem meg, ahol már 18 évesen kitűnt nőiességével. Finom smink, tűsarkú, elegáns ruhácskák, hajlakkal megfegyelmezett loknik, mindez akkor, amikor legtöbbünknek a farmer és a póló volt az egész éves viselet. Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán, már én sem félek a magas sarkaktól. Sem a merész színektől. Ezért is örültem Zsuzsi újabb megrendelésének.
Sok-sok rózsaszínt kért, a kedvenc színeimet, amiről moodboardot is küldött. Magában ez a rengeteg fagyiszín azonban talán túl sok lett volna, ezért is kértem engedélyt, hogy egy leheletnyi friss zöldet is belecsempésszek az ékszerbe.
Íme a végeredmény. Mindent beletettem, ami a színben egymáshoz passzoló rózsaszínekből és a friss almazöldből a kezem ügyébe került: üveg-, ásvány-, műanyag- és fagyöngyöket, művirágszirmokat és mini fonalgomolyagokat. Azt hiszem, mégsem lett sokk a sokból. Egyszerűen és szerényen megfogalmazva, harapnivalóan guszta nyakék lett. Mi a véleményetek? Remélem, Párizs népe is így találja majd, amikor Zsuzsi két nap múlva ott villant vele.
